Amikor az ember szétnéz maga körül, a tizenévesek körében meglepő fásultságot tapasztal. Újra és újra átgondolom, én mennyire voltam más, mennyire voltam nyitott új dolgokra, mennyire volt benne lelkesedés a különlegességek, a kihívások iránt. A választ egészen pontosan nem tudom megadni, de úgy érzem, egy árnyalattal mégis érdeklődőbb voltam. (Megjegyzem, most is az vagyok, miközben sokat olvasok, tájékozottnak is tartom magam, az ifjúsággal nehezebben találok közös beszédtémát. Persze ez az én hibám is lehet.) Vajon létezik-e eszköz arra, ami képes ösztönözni a tizenéveseket arra, hogy nagy célokat tűzzenek ki maguk elé és mindent tegyenek is meg annak eléréséért?
Valami ilyesmi motiválhatta a Made készítőit. (Oké, elsősorban a pénz a fontos, tudom, de azért nem mindegy, mivel keresed meg.) A Music Television nézőközönsége jelentős részben az érintett korosztályból került ki, és a Made főszereplői is középiskolások. Amerikai fiúk-lányok, igen gyakran az osztály lúzerei (a "nem népszerű" arcok), akik valami gyökeres változást szeretnének elérni. A visszahúzódónak tűnő lány a pompomcsapatba vágyik, mások kipróbálnák a breaktáncot, a crossmotorozást, esetleg szépségversenyen indulnának. Bohó vágyak ezek, de pont ezért érdemes komolyan venni őket. A főszereplő elmondja bánatát, vágyait, és aztán hamarosan megjelenik egy profi szakértő, tanácsadó, aki minden segítséget megad. Egyet nem tesz meg: a főszereplő helyett nem végez el semmit. Aki akar valamit, annak magának kell megdolgozni érte, még ha támogatják is. Szóval a nagy üzenet az, hogy a te vágyaid megvalósításához elsősorban a te akaraterőd kell. Korrekt üzenet? Az. A műsor maga egyébként tipikus reality, kis kiborulásokkal, veszekedésekkel, csalódásokkal és sikerekkel. Annyiban korrekt, hogy gyakran előfordul, a vágyakat nem lehet 1-2 hónap alatt beteljesíteni, de arra ennyi idő is elég, hogy az ember szemlélete megváltozzon és elinduljon egy úton, aminek bármi lehet a végén.
Szóval amerikai műsor ez nagyon, nyilván kicsit buta, nyilván kicsit ideálizált, de nincs szívem rosszat mondani róla. Meglehet, aki nézi, csak szórakozik, de az is lehet, hogy vannak páran akiknek erőt ad. Ha tizenéves lennék, akkor tudnám, hogy hatással van-e rám. Most már nyilván kevésbé, de... Nem mondom, hogy ne lett volna olyan epizód ami ne érintett volna meg valamilyen szinten.
Hol (volt) látható nálunk: MTV Hungary
Értékelés:
| Műsor minősége |  |
| Fejberúgás faktor |  |
| Szigorúan szubjektív | |
Szerintem időnként maguk a műsorkészítők sem sejtik, mekkora siker lesz egy-egy műsorból. Például a Channel 4 által készített régészes ismeretterjesztő sorozat, a Time Team több, mint másfél évtizede van műsoron, 200-nál is több epizód készült belőle! Vannak speciális epizódok, sőt, még kontinenst is váltottak amerikai ásatások kedvéért.
Na ez az a műsor, amiről az ember azt gondolja, hogy bárhol a világon meg lehetett volna csinálni (akár még nálunk is- de tényleg!), és mégis, ennek a csapatnak a tálalásában járta be a világot. Pofonegyszerű az alapötlet: vesznek egy hétköznapi vagy kevésbé hétköznapi tárgyat, és bemutatják, hogy készül. Nem több, nem kevesebb. Szóval mesterséges ízület, tűzoltóautó, hokiütő, légcsavar vagy órarugógerincű felpattanó, nincs különbség abban a tekintetben, hogy mindegyiknél lépésről lépésre haladva derül ki, hogy lesz az alapanyagokból végtermék.
Ez az idétlen házivideókat bemutató műsortípus nem csak amerikai tévékben elérhető, nálunk például a rossz emlékű Csíííz idézhető fel. Ám míg az utóbbi nagyon gyenge átvezető jelenetekkel is próbálkozott, az amerikai eredetiben csak jönnek és jönnek a viccesnek szánt felvételek, a műsorvezető rövid összekötő szövegeivel.
Az utóbbi évek egyik amerikai sikersorozata ez a vígjáték, aminek ezúttal egészen normálisan magyar címet sikerült találni: Így jártam anyátokkal. Azt gondolom, ez is csak olyan, mint a jobban sikerült amerikai szórakoztató műsorok, jó karakterrel, rendesen megírt forgatókönyvekkel profin elkészített darab. Alapvetően nem is nagyon tudok róla rosszat mondani, a főszereplő Ted pár- és feleségkeresését végigasszisztáló Barney, Robin, Marshall és Lily mint baráti társaság keveredik különféle szórakoztató helyzetekbe. Vigyorgunk, kikapcsolódunk, nagyjából mint a Friends vagy a Two and a Half Men nézése közben. Nem kell ennél sokkal több...
Ritka alapos gasztroműsor ez a remek sorozat, aminek egyelőre csak a korábbi epizódjai láthatóak a Da Vinci Learning csatornán. A két eredeti házigazda Alan Coxon, a megnyerő szakács, aki az Egyesült Királyságban ismert arcnak is számít, illetve Kathy Sykes fizikus volt, utóbbi kuktaként segít és néha kommentál. Kathy szintén elég sok tévéműsorban tűnt már fel, karakteres, kifejezetten kedvelhető személyiség.
Valahogy olyan érzése van időnként az embernek, ez a műsor elsősorban arra szolgál, hogy a szó szoros értelmében teret nyújtson Czippán Anett hosszú lábainak. Egyébként önmagában nincs azzal baj, ha egy magazinműsor összesen annyi, hogy pár szavas összekötő mondatokat csacsogjon el valaki rövid szoknyában, maguk a hírek pedig a teljesen érdektelen sztárpletykák és TV2-önpromó keverékek- csak ezt nehéz tévéműsorként értelmezni.
Igen, a jó öreg Bundy-família sem maradhat ki a szórásból. Miért is maradna? Az Egy rém rendes család évek óta szerepel valamelyik adó műsorán, megjárt már megszűnt tévéket, mint a TV3, országos "nagy" adót, mint az RTL Klub, és persze megjelent az utánjátszó csatornákon is mint a Cool vagy a Poén. Úgy fest, Al Bundy tényleg elpusztíthatatlan.
Ez az angol ifjúsági sorozat egy manapság tipikusnak mondható receptre épül: gyerekek kalandjait dolgozza fel, egy meglehetősen felnőttes környezetben. Ami ennek a sajátossága, az a címből (Római rejtélyek ill. nálunk Ókori kalandok) is egyértelmű, azaz az I. században, a császárkorban játszódik. Mellesleg a film egy népszerű regénysorozat alapján készült, és az epizódok többé-kevésbé híven követik is Caroline Lawrence eredetileg könyv formában megjelent történeteit. Állítólag ez 
Egy bizonyos szempontból tökéletes ez a műsor: az egész hangulata tükrözi azt, miért nem szeretik manapság már túl sokan a klasszikus balettet. Semmi rosszindulatúság nincs bennem, egyszerűen csak végtelenül divatjamúltnak tűnik ez a művészeti ág, legalábbis ezen műsor alapján. Ez attól teljesen független, hogy becsülöm-e a táncosokat a sok éves kemény tanulásért, munkáért, egyszerűen csak nem ilyen világban élünk. Csajkovszkij-idézettel indít a műsor, aztán tele van romantikus zenei részletekkel, számtalan lassú, bágyasztó áttűnéssel, sok a pompázatosan világított helyszín, és persze ott a műsorvezető is. Tunyogi Henriett balettművész (ezt többször is kiírják egy-egy rövidke epizódban), aki maga árulta el egy interjúban, hogy "túl szépnek" nevezték, bántóan mesterkélten beszél a balettről. Semmilyen kedvet nem csinál ahhoz, hogy nosza, nézzünk meg egy előadást, mert az egészet valami olyan különleges, nem evilági atmoszférájú dologként ábrázolja a sorozat, ami a mai tiszteletlen világban inkább nevetséges avíttnak hat.
Azt hiszem, mindannyian eltöprengünk időnként a származásunkon. Még ha tudunk is egy keveset a felmenőinkről, inkább csak pár momentumot ismerünk az életükből. Nem igazán tudjuk őket valós személyként elképzelni, hiszen mindez, amit hallomásból ismerhetünk a sorsukról, átszűrődik a "családi legendáriumon".