A Discovery hírhedt sorozatát nálunk A túlélés törvényei cím alatt lehet keresni, míg bizonyos országokban Man vs. Wild címen ismerik. Az alaphelyzet annyi, hogy egy tapasztalt "túlélő", Bear Grylls különféle kilátástalan helyzetbe kerül a vadonban, és bemutatja, hogy lehet megúszni ezeket a helyzeteket, szóval egyfajta kiskáté lenne ez az életbenmaradáshoz. Meglehetősen változatos helyeken forgattak, esőerdőben vagy jeges környezetben egyaránt, és aránylag naturalista módon ábrázolták Grylls szenvedéseit.
Aztán kipattant a botrány: kiderült, hogy az Ultimate Survival hőse időnként a bemutatottal ellentétben hotelben alszik a két forgatási nap között, és persze segítő csapat is rendelkezésére áll. (Vitatták ráadásul a tanácsai némelyikét is, de ehhez nyilván jobban kellene érteni.) A készítők végül beismerték, hogy nem teljesen tárták fel a műsor készítésének a körülményeit, és a nagyobb dráma kedvéért tűnt úgy, hogy Bear Grylls valódi életveszélyben van. Bizonyos epizódokat újra is vágtak, átdolgozták a vitatott részeket, és már senki sem állítja, hogy főhösünk egyedül néz szembe a vadonnal. Aztán az is kiderült, hogy néhány részt nem is az emlegetett helyszínen vettek fel, hanem attól meglehetősen távol, kényelmesebb körülmények közt.
Mindebben nincs is semmi különös. Be kell látni, a Discovery és társai nem megalapozott tudományos ismeretek sikeres terjesztésén mérik le eredményességüket, hanem a nézettségen és a reklámbevételeken. Bombasztikus filmek kellenek, nagy sztorikkal, kreált életveszéllyel akár. Szóval az ismeretterjesztés mellett (helyett) a szórakoztatás nagyon fontos. De ezzel nincs is semmi baj, nem kell elhinni mindent, ami a tévében van. Tudjuk, hogy ha valakit lefilmeznek túlélés közben, akkor ott kell lennie egy operatőrnek, hangtechnikusnak, meg még pár embernek a stábból, akiknek a mozgását profik segítik, és így tovább. Ettől lesz a végeredmény olyan látványos, mint amilyet manapság elvárunk. De... Akkor sem szép dolog letagadni ezt. Nem szép dolog a halállal szembenéző hőst csinálni valakiből, és csak akkor beismerni a hazugságot, amikor valaki leleplezi azt. Mert ez már nem ismeretterjesztés, szórakoztató formában, ez már valami egészen más. Mindenesetre Bear Grylls kalandjait idézőjelbe teszi ez az egész, pedig a kategóriájában nem lenne ez nézhetetlen sorozat, sőt. A fickó eszi a kukacokat, kúszik a jégen meg mászkál a liánokon, nézőként meg mondhatom, hogy de jó nekem itt a kellemes, meleg szobában, ahol kezem ügyében chips és üdítő van. Amikor viszont kiderül, hogy át vagyok verve, akkor még egy, a közelemben levő dolog után nyúlok, és az a távirányító. A hitelesség kemény próbáját ugyanis nem tudta kiállni Bear Grylls...
Hol (volt) látható nálunk: Discovery Channel
Értékelés:
Műsor minősége | |
Fejberúgás faktor | |
Szigorúan szubjektív |