Oké, ez a bejegyzés kizárólag azért születik, hogy leírhassam, Béres Anett szerintem az egyik legbájosabb arc biztokosa a magyar televíziózás világában. (És azért azt pozitívumként kell kiemelnem, hogy ettől még az egykori VV Anettből nem lett reggeli műsor vagy talkshow háziasszonya, hanem csak egy betelefonálós műsorig tudta magát felverekedni.)
A csinos Anett helyett természetesen időnként mások várják a balekok hívásait- és azért érdemes szót ejteni arról, hogy a játékmenet teljesen követhetetlen, és pár diplomával a hátam mögött sem voltam képes megoldani a képen levőhöz hasonló műveleteket. Hozzá kell viszont tegyem, hogy talán a végzettségem kímélt meg attól, hogy telefonálgassak, ellentétben másokkal, akik rendületlenül próbálkoznak. És persze vesztenek, pénzt, sokat. Sokáig azt hittem, hogy nem létezik olyan aki tényleg számolatlanul hív és sms-ezik, de miután láttam egy kivonatot több százezernyi emelt díjas sms-ről, amikkel a delikvens autót akart nyerni, be kellett látnom, a fantáziámmal van a baj. Túlságosan földhözragadt vagyok, és nem érthetem meg a mindig álmodozó és reménykedő embereket, akik hívnak és sms-eznek és persze buknak. Nos, ezért viszont csekély kárpótlás, hogy pár órán át Anett mosolyog rájuk, legalábbis szerintem. (Azaz nem csak pénz- hanem időpocsékolás is az ilyen félképernyős rablókat nézni.) Egyszerűbb lenne randit kérni, annak sem rosszabbak az esélyei.
Hol (volt) látható nálunk: ATV
Értékelés:
Műsor minősége | |
Fejberúgás faktor | |
Szigorúan szubjektív |