Feltűnik egy nem éppen ábrándos szépségű férfi a képernyőn, aki kissé különös stílusban kezdi osztani az észt egy jelentős személyiségről (nálunk nyilván ezért kapta a Híres gondolkodók nevet), és mondanivalóját zavarbaejtő, mai környezetbe helyezett apró jelenetek illusztrálják a személyiség életéből.
Mondhatni, nem is nagyon tudom hová sorolni Mark Steel műsorát. A furcsasága miatt eleinte meglepve, aztán jól szórakozva néztem, és persze utána is olvastam a házigazda munkásságának mert bevallom korábban soha nem hallottam róla. Ez a derék angol ember magát baloldalinak valló (vigyázat, ez nem egyezik meg azzal, mint ami idehaza van) közíró, humorista, médiaszemélyiség. A Lectures eredetileg rádiós műsor volt, a tévés verzió egy-egy fél órás epizódja egyetlen személy életére fókuszál, tudósok (például Newton, Darwin, Einstein), művészek (többek között Beethoven, Chaplin) vagy közéleti személyiségek és gondolkodók (így Che Guevara, Cromwell, Marx) bukkannak fel bennük. Mark Steel, miközben felidézi a történelmileg dokumentált eseményeket az életükből, megpróbál felvillantani valamit a személyiségükből is, és kommentál, időnként merészen. És hogy aztán teljes legyen az élmény, valaki a főszereplőt megszemélyesítve adja elő a legfontosabb momentumokat, viszont nem a történelmi környezetbe helyezve. Marx emailt olvas, Cromwell tévét néz, szóval furcsa keverékét kapjuk a valós, de időnként évszázados élethelyzeteknek és a számunkra is jól ismert mai világnak. Jó-e vagy sem? Nem ítélkeznék szívesen, mert szerintem ez egy egészen szubjektív megközelítése az ismeretterjesztésnek, és csak annak jön be, aki vevő rá.
Hozzászoktunk ahhoz, hogy az ismeretterjesztő filmeket tizenévesekkel vagy nyugdíjasokkal együtt is lehet nézni, de a Mark Steel Lectures a fenti furcsa jelenetekkel és az ironikus, néhol tiszteletlen kommentárokkal nem tartozik a fősodorba. Azt érzem, hogy ami itt elhangzik, az gyakran jobban továbbgondolható, mint a tájékoztatásra koncentráló műsorok. Ám szükséges a nyitottság, és az, hogy ne háborodjunk fel azon, ha egy "nagy ember" nagyon is hétköznapi alakként tűnik fel. (Nálunk az ilyesmi gyakran okoz botrányt, de az Egyesült Királyságban ez a fajta hozzáállás azért nem veri ki mindenkinél a biztosítékot.) Műfajában mindenesetre profi anyagról van szó, aminek érdemes egy esélyt adni, aztán vagy bejön, vagy nem.
Hol (volt) látható nálunk: Da Vinci Learning
Értékelés:
Műsor minősége | |
Fejberúgás faktor | |
Szigorúan szubjektív |