Félelmetes dolgokat tud felböfögni időnként a kereskedelmi televíziózás.
Nem is nagyon tudom hogy értékelni a Viva TV eme hírhedt műsorát, mert értelmes keretek közé nehéz besorolni azt, amikor bejön egy tinilány vagy -fiú, mond két mondatot, és aztán egy zsűri pontozza a küllemét. Amikor először láttam, azt hittem, ez valami vicc, de nem, ezt szemmel láthatóan komolyan veszik az emberek. Természetesen a legtöbb pontot szerző továbbmegy a következő körbe, de azt nem tudom, mit nyer a végső győztes. (Megmondom őszintén, sose jutottam el addig a műsor nézésében, hogy kiderüljön a számomra.)
A zsűiben ott van a Viva közönsége számára ismerős arcok közül néhány, például rémlik Majka és Tóth Vera, míg a mostani negyedik(!) évadban a tévé honlapja szerint Dukai Regina, AFC Tomi(!) és Sugarloaf Szabi(!!) ítélkezik. Fogalmam nincs, miért pont ők, fogalmam nincs, mikor mi motiválja őket, de ennél jobban elgondolkodtat, mi motiválja a jelentkezőket. Az iskolában olyan szépen megtanuljuk a kiszolgáltatott, szörnyű életű rabszolgák sorsáról, hogy szinte húspiaci áruként vették őket, tapogatták izmaikat, nézegették a fogaikat- hát, úgy látszik, van aki nem csak kényszerből hajlandó ilyesmibe beszállni. Gondolom én, hogy van bőven érdeklődő a képernyők előtt is, ha már ennyi ideje megy "a VIVA legsikeresebb hazai vetélkedése". Komolyan úgy hiszem, nincs értelme belemenni mélyebb filozofálgatásba, mert ebből elég megnézni két percet, hogy az ember kiábránduljon a világból. És akkor még ott van egy kapcsolódó honlap is, ahol 1-10 között lehet pontozni a képeken szereplőket, a pontok mellett szöveges kommentár is van az egyértelműség kedvéért. A lányoknál a 10 pont a "Teljes kiakadás!", a 9 pont a "Bombázó", aztán a 2 pont már "Csak nagyon részegen..." és az 1 pont pedig a "Bocs, de te... pfujj.." Adjunk az önértékelésnek.
Mindenesetre nem irigylem a Viva-generációt nevelő szülőket, amikor megpróbálják elmagyarázni, hogy a külsőségek egyáltalán nem számítanak. Helyzetük főleg azért reménytelen, mert nincs igazuk; lassacskán szinte csak azok nyomnak valamit a latban.
Hol (volt) látható nálunk: Viva TV
Értékelés:
Műsor minősége | |
Fejberúgás faktor | |
Szigorúan szubjektív |