Akár még a műfajteremtő műsorok közé is lehetne sorolni a Mythbusterst (nálunk Állítólag), mert egy olyan laza, nagyon könnyed stílusú, szórakoztató sorozat, némi tudományos-műszaki háttérrel, amit inkább a kikapcsolódás, mint a tanulás kedvéért néz az ember. Persze eközben mégis ragad az emberre ez-az a kísérletekkel kapcsolatban, szóval nagyon a mai kornak megfelelő elegyről van szó.
Az az igazság, hogy roppant jól ki van ez találva. Van egyszer egy jó alapötlet: városi legendákat, népi bölcsességeket, esetlegesen nagyon vad sztorikat kapnak elő az emberiség nagy közös kosarából, és nekilátnak leellenőrizni a valóságtartalmukat. Ebbe aztán minden belefér, ölhet-e a puskába golyó helyett tett cigarettacsikk, el tud-e kapni kézzel nyílvesszőt a nindzsa, le lehet-e mászni a börtön ablakából összefont hajon, tényleg jobban érdeklődik-e a cápa a kapálózó ember iránt, és így tovább. A témakör nagyon változatos, ez mindenképpen hozzájárul a sikerhez. Aztán az is fontos, hogy a két alap műsorvezető, Adam Savage és Jamie Hyneman egyaránt jól megjegyezhető, karakteres fazonok, akik ex-trükkmesterként értenek is a különféle bolondos szerkezetekhez, hitelesnek tűnik amit csinálnak. (Ebben az interjúban még többet elmondanak magukról.) A későbbiekben több segítő is feltűnt, közülük a Kari, Tory, Grant team maradt meg hosszú távon a műsorban, jól kiegészítve az Adam-Jamie párost.
Tehát vannak a legendák és vannak a műszaki ismeretekkel felvértezett műsorvezetők, akik próbálják modellezni a történetet. Ehhez aztán gépet építenek, számolnak, modelleket alkotnak, állati testrészeket és ballisztikai zselét használnak, végül előállnak a meglepően hiteles, mégis biztonságos körülmények a teszteléshez. Óhatatlanul becsúsznak hibák, ezek miatt lesz szórakoztató a műsor, de elég szót ejtenek a tudományos háttérről is. Végül aztán a pár nekifutás alapján levonják a következtetést az állítólagos eseményekről: igazolva, megcáfolva vagy hihető. Szóval a Mythbusters nagyon ügyesen felépített műsor, és noha be kell valljam, nincs bevésve a tévés naplómba mikor adják, de ha ráakadok szörfözés közben, jobb eséllyel ragadok meg itt, mint máshol. És ezzel nem vagyok egyedül, gyakorlatilag a világ bármely pontján vetíthető, és szinte mindenhol komoly rajongótábora alakult is ki- ráadásul sok néző tovább is gondolja a kísérleteket, és az aggályaik hatására nem félnek újra nekiesni a legendának a műsorban is. Megítélésem szerint (többek között az interaktivitás miatt) a XXI. század tévézésének igazán erős darabja ez a műsor, mert valamit nagyon eltalált abból, amiért manapság az emberek szeretnek leülni a képernyők elé.
Hol (volt) látható nálunk: Discovery, Discovery Science
Értékelés:
Műsor minősége | |
Fejberúgás faktor | |
Szigorúan szubjektív |