Beszélő fejek.
Ezzel a minősítéssel tudják le sokan a régi magyar dokumentumfilmeket. A Krónika pedig meg is felel ennek a minősítésnek, mert a 25 részes(!) sorozatban nincs más, csak beszéd, beszéd, beszéd.
Csakhogy ami elhangzik, azt az események még élő szemtanúi mondják el. A nyolcvanas évek elején járunk, a horthysta hadsereg pusztulása a nagy Szovjetúnió baráti árnyékában nem egy slágertéma. Sára Sándor filmjében viszont még megszólalhatnak azok, akik ott voltak, akik átélték a történtek. Száraznak tűnhet a sok-sok felvett anyagból összevágott doku, ám csak neki kell kezdeni, rá kell hangolódni, és magával tudja ragadni az embert. Ez furcsának tűnhet, a mai techno-doku atomkorszakban, amikor fél órányi számítógépes animáció nélkül a Discoveryn egy történelmi film már-már cikiszagú.
A titok a hitelesség mellett a kiváló szerkesztésben van. Sokan szólalnak meg a sorozatban, és az alacsony beosztású katonák beszámolójából a faggyal és éhezéssel fémjelzett alulnézet elevenedik meg, a tisztek pedig többet tudnak mondani a háttérről- mindezeket kiválóan vegyíti Sára Sándor. Ritka, hogy valamit a magyar múltból ilyen mélységben tudott feltárni egy dokumentumfilm. A vállalkozás szinte példátlan, így sajnos eredményében is meglehetősen egyedülálló a Krónika. Pedig nem kellett hozzá sok: számtalan órányi nyersanyag, kérdező, szerkesztő- no meg a beszélő fejek. (Érdemes elolvasni Bikácsy Gergely ajánlóját is.)
Hol (volt) látható nálunk: MTV, Duna TV
Értékelés:
Műsor minősége | |
Fejberúgás faktor | |
Szigorúan szubjektív |