Köpköd a tévémaci

Valószínűleg nem vagyok vele egyedül, hogy óvatosabban szemlélem a légiközlekedést. Különösebben nem félek a repüléstől, de mégiscsak más repülőre szállni, mint utazni egy kört a piros hetessel. Az ember elbizonytalanodik kicsit, ahogy a gép elszakad a földtől, és az ablakon kinézve gyufásskatulyáknak látszanak a házak, és bőven akadnak olyanok, akik egy-egy széllökés után falfehér arccal markolásszák a karfát.

Pedig a statisztikák azt mutatják, a repülés kifejezetten biztonságos közlekedési mód, és ha belegondolok abba, a pilóták jellemzően mennyivel szűkebb körből kikerülő profik, mint az időnként ámokfutásra képes budapesti autóvezetők, nem is értem a repüléstől való félelmet. Persze ezt nem is érteni, hanem érezni lehet igazán. Mndenesetre fontos cél az, hogy amikor megtörténik egy baleset, akkor azt teljesen kielemezzék, magyarázatot találjanak az okokra, majd ajánlásokat tegyenek a jövőbeni esetek megelőzésére, pont azért, hogy a rettegő utasok kicsit megnyugodhassanak. Mivel itt óriási pénzekről van szó (drága a repülőgép, sok milliós lehet a kártérítés és nagy pénzek forognak az egész utazási üzletágban), nagy nyomás nehezedik a vizsgálókra. Az is nehezebbé teszi a helyzetüket, hogy a repülőgépbalesetek mindig óriási sajtónyilvánosságot kapnak, és a hangoskodók azonnali és biztos ítéletet várnak, lehetőleg a felelősök megnevezésével.

Az Air Crash Investigation a légikatasztrófák bekövetkezésének okait igyekszik feltárni, tehát gyakorlatilag egy epizód egy vizsgálatról ad képet. A sok számítógépes animációval, magyarázattal megtámogatott sorozat a laikus számára alaposnak tűnő vizsgálati folyamatot mutat be, amit a vizsgálatban résztvevők, hivatásos pilóták, egyéb szakemberek kommentálnak. A balesetet pedig dramatizálva igyekeznek be is mutatni, a látványos jelenetek meglehetősen jól átélhetővé teszik az utolsó pillanatok rémületét. Szerintem az igazán fontos része a vizsgálatnak nem is az, amikor a fekete doboz adatainak elemzése, majd a megtalált alkatrészek tanulmányozása után kiderül az egy bizonyos konkrét ok, hanem az, amikor az eredmények ismeretében ajánlásokat tesz a hatóság a gyártók vagy a légitársaságok számára. Így válik teljessé a kép, amikor minden egymással kapcsolatban álló szereplő reagál egy-egy balesetre, az áldozatok hozzátartozóitól az esetleg tervezési hibát elkövető gyártóig. Nem állítom, hogy mindent száz százalékig meg tud mutatni egy ilyen ismeretterjesztő film, ám így is nagyon érdekes tud lenni egy-egy epizód. A magam részéről igyekszem hinni benne, hogy egy baleset után tényleg érdemi változást tud elérni az, aki komoly hibára bukkan, mert a rendszer maga szavatolja ezt. Ha pedig nem, akkor maga a rendszer változik- ilyen esetre is volt példa bizonyos balesetek után. A műsor az én szememben a maga nem szenzációhajhász stílusában képes úgy ábrázolni a tragédiákat, hogy nem a félelmeimet erősíti- ez nem kis eredmény egy ilyen műfajban.

Hol (volt) látható nálunk: National Geographic Channel

Értékelés:

Műsor minősége
Fejberúgás faktor
Szigorúan szubjektív

Ez aztán az ideális sorozat. Vannak benne csinos lányok, jóképű srácok, lendületes zene, sok tánc, szerelmek, konfliktusok- valós történet viszont annál kevesebb. Ez így pont megfelelő keverék szokott lenni az efféle végtelen sorozatok esetén, és ezek miatt játszhatta ezt a műsort három adó is nálunk.

Ha már ez a spanyol sorozat került szóba, megemlíteném azt, hogy jellemzően azért szeretem az eredeti (angol) címek alatt szerepeltetni a műsorokat, mert angolul többen tudunk, és így nem okoz gondot az elferdített magyar cím helyett azt használni. Ám a spanyol más, ezért aztán ilyen esetben maradok inkább a magyar verziónál. Talán logikátlan, dehát ez van. Azért leírom a spanyol címet, ahogy az Imdb-n meg lehet találni: Un paso adelante.

Szóval a sztori meglehetősen egyszerű, a valószínűleg örök életüket egy művészeti iskolában töltő fiatalok tánccal, színészettel, zenével ismerkednek meg, miközben életkorukból adódóan különféle szerelmi és másféle kalandokba bonyolódnak. Elég jól sikerült a szereplőválogatás, mert a Monica Cruz (igen, a híres Penelope húga), Beatriz Luengo, Silvia Marty trióból bárki választhat magának kedvencet, bár Toni Acosta vagy Fanny Gautier személyében erős a hölgyek "középgenerációs" vonala is. Az urak közül talán Pablo Puyol vagy Miguel Ángel Muñoz ragadhatott meg a legtöbbek emlékezetében a szívtiprók közül, de karakteresnek mondható Fabián Mazzei vagy Alfonso Lara is. (Megjegyzem, meglepően sok a szakállas szereplő, ez valami spanyol specialitás lehet.) Nem véletlenül sorolok ennyi nevet: nagyon erősen épít a karakterekre a sorozat. Az az igazság, hogy nehéz mindig újat bedobni egy ilyen szűk környezetben, kis társaságban zajló sztoriba, szóval ha van, amiért sokan a képernyő előtt ragadhatnak, az a szimpátia bizonyos szereplők iránt. Nyilván az is vonzó, hogy spanyolosan szenvedélyesnek tűnnek a felbukkanó figurák, egy-két zajos szakítás és kibékülés minden epizódba belefér. Elég jól sikerültek a zenés, táncos betétek is, mert van bennük erő és a lendület. (Gyanítom, sokan még a külföldi nézők közül is vevők lennének a sorozat teljesen vállalható zenéjét tartalmazó lemezekre.) Mellesleg az is megemlíthető, ez egy meglehetősen ártalmatlan tévéműsor, nem nagyon van benne semmi igazi erőszak vagy hasonló felzaklató dolog- bármely korosztály számára "fogyasztható".

Egy szó mint száz, igazi nemzetközi sikersorozattá vált az Egy lépés előre, és úgy gondolom, teljes joggal, mert a telenovellák közt korrekt darabnak mondható. Persze ettől még az, ami, tehát aki számára érdektelen az efféle szappanopera-szerű műfaj -akár táncolnak benne a csinos lányok, akár nem-, az úgyis elkapcsol róla. Bevallom, én sem lennék képes minden nap nézni és folyamatosan követni az eseményeket, de nem lennék őszinte akkor sem, ha azt hazudnám, soha nem néztem végig egy epizódot se...

Hol (volt) látható nálunk: MTV, Duna TV, Vitál TV

Értékelés:

Műsor minősége
Fejberúgás faktor
Szigorúan szubjektív

Feltűnik egy nem éppen ábrándos szépségű férfi a képernyőn, aki kissé különös stílusban kezdi osztani az észt egy jelentős személyiségről (nálunk nyilván ezért kapta a Híres gondolkodók nevet), és mondanivalóját zavarbaejtő, mai környezetbe helyezett apró jelenetek illusztrálják a személyiség életéből.

Mondhatni, nem is nagyon tudom hová sorolni Mark Steel műsorát. A furcsasága miatt eleinte meglepve, aztán jól szórakozva néztem, és persze utána is olvastam a házigazda munkásságának mert bevallom korábban soha nem hallottam róla. Ez a derék angol ember magát baloldalinak valló (vigyázat, ez nem egyezik meg azzal, mint ami idehaza van) közíró, humorista, médiaszemélyiség. A Lectures eredetileg rádiós műsor volt, a tévés verzió egy-egy fél órás epizódja egyetlen személy életére fókuszál, tudósok (például Newton, Darwin, Einstein), művészek (többek között Beethoven, Chaplin) vagy közéleti személyiségek és gondolkodók (így Che Guevara, Cromwell, Marx) bukkannak fel bennük. Mark Steel, miközben felidézi a történelmileg dokumentált eseményeket az életükből, megpróbál felvillantani valamit a személyiségükből is, és kommentál, időnként merészen. És hogy aztán teljes legyen az élmény, valaki a főszereplőt megszemélyesítve adja elő a legfontosabb momentumokat, viszont nem a történelmi környezetbe helyezve. Marx emailt olvas, Cromwell tévét néz, szóval furcsa keverékét kapjuk a valós, de időnként évszázados élethelyzeteknek és a számunkra is jól ismert mai világnak. Jó-e vagy sem? Nem ítélkeznék szívesen, mert szerintem ez egy egészen szubjektív megközelítése az ismeretterjesztésnek, és csak annak jön be, aki vevő rá.

Hozzászoktunk ahhoz, hogy az ismeretterjesztő filmeket tizenévesekkel vagy nyugdíjasokkal együtt is lehet nézni, de a Mark Steel Lectures a fenti furcsa jelenetekkel és az ironikus, néhol tiszteletlen kommentárokkal nem tartozik a fősodorba. Azt érzem, hogy ami itt elhangzik, az gyakran jobban továbbgondolható, mint a tájékoztatásra koncentráló műsorok. Ám szükséges a nyitottság, és az, hogy ne háborodjunk fel azon, ha egy "nagy ember" nagyon is hétköznapi alakként tűnik fel. (Nálunk az ilyesmi gyakran okoz botrányt, de az Egyesült Királyságban ez a fajta hozzáállás azért nem veri ki mindenkinél a biztosítékot.) Műfajában mindenesetre profi anyagról van szó, aminek érdemes egy esélyt adni, aztán vagy bejön, vagy nem.

Hol (volt) látható nálunk: Da Vinci Learning

Értékelés:

Műsor minősége
Fejberúgás faktor
Szigorúan szubjektív

Azt hiszem, Borbás Mária (vagy Marcsi, kinek hogy) némileg megosztja a nézőket. Alapvetően közvetlennek tűnő személyisége miatt bizonyára sokan kedvelik, másokat meg nyilván idegesít a kicsit csacsogós stílus. Bevallom, én inkább szimpatikusnak találtam mindig is, teljesen függetlenül attól, melyik csatornán bukkant fel.

Nálunk még a tévés lét is igen gyakran "állásfoglalás" valamelyik oldal mellett, ami egy jó szándékú, könnyed műsor esetében aminek köze nincs a politikához, legalábbis vicces. Mivel az Értékmentés másként esetében szerintem messzemenően a szórakoztató ismeretterjesztés dominál, fel sem merül bennem, hogy közéletet keverjek bele az értékelésébe. Ez egyszerűen csak egy kis stáb által tisztességgel elkészített, nézhető műsor, ami képes elérni azt, hogy a bemutatott dolgokra kicsit büszkébben gondoljunk mi magyarok. Fontos szerepet kap ez a piros-fehér-zöld alaphangulat, ami kevésbé "magyarkodó", mint inkább a valódi értékekre koncentráló. Tudjuk jól mi azt, hogy voltak híres magyar tudósok vagy sportolók és vannak szép dolgok kis hazánkban is, de egy ilyen fél órás adás, ahol korrekt szakértőket kérdeznek, ám nem beszéltetik őket folyamatosan amíg meg nem unja a néző, mégiscsak hasznos lehet. Szóval nálam ez a műsor simán belefér a "pozitív" fakkba, pláne ha összevetem más csatornák hazai turisztikai vagy ismeretterjesztő műsoraival, amik gyakran EU-pénzből készülnek, ám csak az elvárható minimum szintjén, szív és lélek nélkül. Borbás Máriának elhiszem, hogy érdeklik ezek a dolgok, és szeretné őket úgy bemutatni, aminek megnézése után mi is olyan lelkesek leszünk, mint ő maga. Összefoglalva a személyes véleményem címszavakban: nemes cél, tisztességes szándék, korrekt megvalósítás.

Hol (volt) látható nálunk: Hír TV

Értékelés:

Műsor minősége
Fejberúgás faktor
Szigorúan szubjektív

Fiatalabb koromban sokat olvastam Örkény egyperceseit. Amikor ma este Fábry Örkény nevét emlegetve mesélt egy anekdotát, díjátadóról, formanyomtatványról, és Örkény válaszáról benne két lehetőségként a "le se szarom" és a "szívből üdvözlöm", egyből beugrott az eredeti.

Ej, ej, hát nem volt valaki, egyetlen ember a stábban aki szóljon, hogy ez nem egy anekdota, és a részletek szintjén sem egyezik meg a megjelent egypercessel? Aki nem ismeri, annak itt van az eredeti (az utolsó, hetedik oldalon található A nem kívánt törlendő cím alatt).

David Starkey a házigazdája az angol történelmi ismeretterjesztő sorozatnak, ami visszafogott, elegáns és ragaszkodik a hitelességhez. Talán szokatlan ez manapság, de azért én örülök neki, hogy ilyesmire is van példa. Egyébként a dolog egy jól illusztrált történelemórához hasonlít, dramatizált jelenetekkel, sok magyarázattal. Persze Dr Starkey nincs nehéz helyzetben, neki ugyanis ez a szakmája- a Tudor-kor szakértőjének számító történész.

Maga a sorozat is jellemzően a Shakespeare-drámákból ismert királyok életét, sorsát mutatja be, illetve azokat a történéseket, amelyek uralkodásukat befolyásolták. Tetszik az az alaposság, ahogy sok apró részletre kitérve, azokat megvilágítva a királyok élete nem mesekönyvek vagy mondák szintjén kerül bemutatásra. Ezek után nyilván nem meglepő a véleményem, hogy szerintem ez a műsor csak annak jön be, aki érdeklődik a korszak történelme iránt. Mivel én beleesek ebbe a célcsoportba, nekem tetszik az egész, az alaposság miatt elfogadhatónak tartom a lassabb ritmust, és nem hiányzik, hogy komoly idős úriember helyett egy fiatal maca ossza az észt. Pedig éppenséggel ő is fel tudná olvasni azt, ami a forgatókönyvben szerepel, és mégis... Békebeli, korrekt sorozat ez, így aztán talán nem is mondható korszerűnek, de a magamfajta, időnként konzervatív tévénézők számára ez nem hangzik rosszul.

Hol (volt) látható nálunk: Discovery World

Értékelés:

Műsor minősége
Fejberúgás faktor
Szigorúan szubjektív

A Discovery hírhedt sorozatát nálunk A túlélés törvényei cím alatt lehet keresni, míg bizonyos országokban Man vs. Wild címen ismerik. Az alaphelyzet annyi, hogy egy tapasztalt "túlélő", Bear Grylls különféle kilátástalan helyzetbe kerül a vadonban, és bemutatja, hogy lehet megúszni ezeket a helyzeteket, szóval egyfajta kiskáté lenne ez az életbenmaradáshoz. Meglehetősen változatos helyeken forgattak, esőerdőben vagy jeges környezetben egyaránt, és aránylag naturalista módon ábrázolták Grylls szenvedéseit.

Aztán kipattant a botrány: kiderült, hogy az Ultimate Survival hőse időnként a bemutatottal ellentétben hotelben alszik a két forgatási nap között, és persze segítő csapat is rendelkezésére áll. (Vitatták ráadásul a tanácsai némelyikét is, de ehhez nyilván jobban kellene érteni.) A készítők végül beismerték, hogy nem teljesen tárták fel a műsor készítésének a körülményeit, és a nagyobb dráma kedvéért tűnt úgy, hogy Bear Grylls valódi életveszélyben van. Bizonyos epizódokat újra is vágtak, átdolgozták a vitatott részeket, és már senki sem állítja, hogy főhösünk egyedül néz szembe a vadonnal. Aztán az is kiderült, hogy néhány részt nem is az emlegetett helyszínen vettek fel, hanem attól meglehetősen távol, kényelmesebb körülmények közt.

Mindebben nincs is semmi különös. Be kell látni, a Discovery és társai nem megalapozott tudományos ismeretek sikeres terjesztésén mérik le eredményességüket, hanem a nézettségen és a reklámbevételeken. Bombasztikus filmek kellenek, nagy sztorikkal, kreált életveszéllyel akár. Szóval az ismeretterjesztés mellett (helyett) a szórakoztatás nagyon fontos. De ezzel nincs is semmi baj, nem kell elhinni mindent, ami a tévében van. Tudjuk, hogy ha valakit lefilmeznek túlélés közben, akkor ott kell lennie egy operatőrnek, hangtechnikusnak, meg még pár embernek a stábból, akiknek a mozgását profik segítik, és így tovább. Ettől lesz a végeredmény olyan látványos, mint amilyet manapság elvárunk. De... Akkor sem szép dolog letagadni ezt. Nem szép dolog a halállal szembenéző hőst csinálni valakiből, és csak akkor beismerni a hazugságot, amikor valaki leleplezi azt. Mert ez már nem ismeretterjesztés, szórakoztató formában, ez már valami egészen más. Mindenesetre Bear Grylls kalandjait idézőjelbe teszi ez az egész, pedig a kategóriájában nem lenne ez nézhetetlen sorozat, sőt. A fickó eszi a kukacokat, kúszik a jégen meg mászkál a liánokon, nézőként meg mondhatom, hogy de jó nekem itt a kellemes, meleg szobában, ahol kezem ügyében chips és üdítő van. Amikor viszont kiderül, hogy át vagyok verve, akkor még egy, a közelemben levő dolog után nyúlok, és az a távirányító. A hitelesség kemény próbáját ugyanis nem tudta kiállni Bear Grylls...

Hol (volt) látható nálunk: Discovery Channel

Értékelés:

Műsor minősége
Fejberúgás faktor
Szigorúan szubjektív

Ritka madár a koreai tévésorozat mifelénk, és ezért aztán nehéz is igazán hova tenni. A dél-amerikai sorozatokat könnyen hasonlítgatjuk össze, gyorsan észrevesszük a tipikus jegyeit, de azt nem sokan tudják, mi és ki a menő Dél-Koreában. (Mert persze ne érjen meglepetés, természetesen ez a sorozat sem a sztálinista északi Koreában készült.) A Wikipédia szerint a sorozat nagy siker volt egész Ázsiában, és a világ más részein is megvásárolták, szóval lehet, hogy jó képet kaphatunk arról a filmből, mit szeretnek a Távol-Keleten.

A film főszereplője Jang Guem (Dzsanggüm), az udvarhölgyből lett királyi orvos, aki sok fordulat után nyeri el méltó beosztását. Amit a háttérnek utánaolvasva tudni lehet, az az, hogy létezett ilyen nevű személy, az első, és mindmáig egyetlen hölgy Korea történetében, aki a király orvosa lett, de mivel csak néhány említés szintjén idézik fel az alakját a 16. századi krónikák, a sorozat története teljesen kitalált. Ez persze nem szokatlan, hiszen nem a történelmi hitelesség kedvéért néz az ember efféle sorozatokat.

A kérdés adódik, hogy akkor én miért ragadtam időnként az MTV előtt, ha ez a sorozat ment. Nos, nagyon díszletszagú az egész, kicsit megerőszakolt és lassú a történetvezetés, és miközben hébe-hóba éveket ugrik az egész, a főszereplőkön szinte semmi változást nem lehet felfedezni, ráadásul időnként fárasztóak az érzelgős monológok. Szóval azt mondanám, önmagában nem lenne érdekesebb, mint egy brazil telenovella. De... a főszereplő udvarhölgyek iszonyatos mennyiségű főzési jelenetben szerepelnek. Szépen felvett részek ezek, és olyan gondossággal alkotják meg a különféle fogásokat, hogy elmenne simán egy gasztro-dokuba. És nincs is ezzel baj. Lássuk be, a tévében látott főzős műsorok többségét csak magát a folyamatért nézzük (ezért számít olyan sokat a házigazda egyénisége), a receptek 98 százalékát senki meg nem csinálja. Így aztán A palota ékköve különleges koreai ételei nálam elvitték a hátukon a műsort.

Azt is hozzá lehet tenni, hogy kicsi (még ha esetleg nem is teljesen történelmi hitelességű) betekintést kapunk a középkori Koreába. A sok fikció ellenére nyilván akad benne valami olyan történelmi mag, ami tényleg a korszakra jellemző. Ettől egzotikus lehet, de mondhatjuk, ilyen apróság kell ahhoz, hogy mondjuk én kövessem kis ideig Jang Guem kalandjait. Hozzátehetem még azt is, hogy sok szereplőt talán tudatosan úgy választottak ki, hogy nemzetközi forgalmazásban is eladható legyen a megjelenése. Némelyik színésznő kifejezetten vonzó, de azt hiszem egy koreai sorozatnál hülyén hangzana eyecandy-t emlegetni- nem is teszem. A palota ékköve nem mestermű, nem lettem rajongó, de azért arra jó volt, hogy bizonyítsa, megy az Ázsiában is, ami Brazíliában, sőt, akár még lehet hozzáadni valami kis pluszt is.

Hol (volt) látható nálunk: MTV

Értékelés:

Műsor minősége
Fejberúgás faktor
Szigorúan szubjektív

Oké, ez a bejegyzés kizárólag azért születik, hogy leírhassam, Béres Anett szerintem az egyik legbájosabb arc biztokosa a magyar televíziózás világában. (És azért azt pozitívumként kell kiemelnem, hogy ettől még az egykori VV Anettből nem lett reggeli műsor vagy talkshow háziasszonya, hanem csak egy betelefonálós műsorig tudta magát felverekedni.)

A csinos Anett helyett természetesen időnként mások várják a balekok hívásait- és azért érdemes szót ejteni arról, hogy a játékmenet teljesen követhetetlen, és pár diplomával a hátam mögött sem voltam képes megoldani a képen levőhöz hasonló műveleteket. Hozzá kell viszont tegyem, hogy talán a végzettségem kímélt meg attól, hogy telefonálgassak, ellentétben másokkal, akik rendületlenül próbálkoznak. És persze vesztenek, pénzt, sokat. Sokáig azt hittem, hogy nem létezik olyan aki tényleg számolatlanul hív és sms-ezik, de miután láttam egy kivonatot több százezernyi emelt díjas sms-ről, amikkel a delikvens autót akart nyerni, be kellett látnom, a fantáziámmal van a baj. Túlságosan földhözragadt vagyok, és nem érthetem meg a mindig álmodozó és reménykedő embereket, akik hívnak és sms-eznek és persze buknak. Nos, ezért viszont csekély kárpótlás, hogy pár órán át Anett mosolyog rájuk, legalábbis szerintem. (Azaz nem csak pénz- hanem időpocsékolás is az ilyen félképernyős rablókat nézni.) Egyszerűbb lenne randit kérni, annak sem rosszabbak az esélyei.

Hol (volt) látható nálunk: ATV

Értékelés:

Műsor minősége
Fejberúgás faktor
Szigorúan szubjektív

Félelmetes dolgokat tud felböfögni időnként a kereskedelmi televíziózás.

Nem is nagyon tudom hogy értékelni a Viva TV eme hírhedt műsorát, mert értelmes keretek közé nehéz besorolni azt, amikor bejön egy tinilány vagy -fiú, mond két mondatot, és aztán egy zsűri pontozza a küllemét. Amikor először láttam, azt hittem, ez valami vicc, de nem, ezt szemmel láthatóan komolyan veszik az emberek. Természetesen a legtöbb pontot szerző továbbmegy a következő körbe, de azt nem tudom, mit nyer a végső győztes. (Megmondom őszintén, sose jutottam el addig a műsor nézésében, hogy kiderüljön a számomra.)

A zsűiben ott van a Viva közönsége számára ismerős arcok közül néhány, például rémlik Majka és Tóth Vera, míg a mostani negyedik(!) évadban a tévé honlapja szerint Dukai Regina, AFC Tomi(!) és Sugarloaf Szabi(!!) ítélkezik. Fogalmam nincs, miért pont ők, fogalmam nincs, mikor mi motiválja őket, de ennél jobban elgondolkodtat, mi motiválja a jelentkezőket. Az iskolában olyan szépen megtanuljuk a kiszolgáltatott, szörnyű életű rabszolgák sorsáról, hogy szinte húspiaci áruként vették őket, tapogatták izmaikat, nézegették a fogaikat- hát, úgy látszik, van aki nem csak kényszerből hajlandó ilyesmibe beszállni. Gondolom én, hogy van bőven érdeklődő a képernyők előtt is, ha már ennyi ideje megy "a VIVA legsikeresebb hazai vetélkedése". Komolyan úgy hiszem, nincs értelme belemenni mélyebb filozofálgatásba, mert ebből elég megnézni két percet, hogy az ember kiábránduljon a világból. És akkor még ott van egy kapcsolódó honlap is, ahol 1-10 között lehet pontozni a képeken szereplőket, a pontok mellett szöveges kommentár is van az egyértelműség kedvéért. A lányoknál a 10 pont a "Teljes kiakadás!", a 9 pont a "Bombázó", aztán a 2 pont már "Csak nagyon részegen..." és az 1 pont pedig a "Bocs, de te... pfujj.." Adjunk az önértékelésnek.

Mindenesetre nem irigylem a Viva-generációt nevelő szülőket, amikor megpróbálják elmagyarázni, hogy a külsőségek egyáltalán nem számítanak. Helyzetük főleg azért reménytelen, mert nincs igazuk; lassacskán szinte csak azok nyomnak valamit a latban.

Hol (volt) látható nálunk: Viva TV

Értékelés:

Műsor minősége
Fejberúgás faktor
Szigorúan szubjektív

Őszinte önvallomás: számomra toronymagasan a Derrick a tévékrimik királya. Persze nem mondom, annyi részt láttam már, hogy kevés igazi ledöbbentést tud okozni egy-egy epizód.

És mégis... Azt hiszem, a Derricket nézve az ember a bűnügyek egy másféle, nagyon hétköznapi, nagyon kínlódós, csúszva-mászva menekülő és időnként szánalmas oldalára csodálkozik rá. Nézi az ember a bűnténybe időnként csak belesodródó emberek történetét, akiket nem is annyira a rendőrök törnek meg, hanem saját maguk nem bírnak elszámolni a lelkiismeretükkel, látja az ember a magukat okosnak gondoló gyilkosokat, akik hibákat vétenek, és látja az ember a rendőrt, akinek nagyobb segítsége a csapata, a sok apró begyűjtött információja, mint a fegyvere. Így aztán a sokféle részben sokféle bűntény van, amiket csak Derrick, és hű fegyverhordozója, Harry köt össze, akik igyekeznek elkapni a tettest. (A sorozat különösségére utal, hogy nem mindig sikerül nekik, bár persze nagyon ritka a kudarc.)

A két főszerepet alakító színész, Horst Tappert és Fritz Wepper összenőtt a figurákkal, és igazság szerint Magyarországon összenőtt velük a két eredeti szinkronhang, Szabó Ottóé és Gálvölgyi Jánosé. A Derrick ugyanis azok közé a nyugati krimik közé tartozott, amik eljuthattak a vasfüggöny mögé (és még a világ számtalan országába), mert a müncheni zsaruk nem az osztályharcról elmélkedtek, tehát a fentebb vázolt földhözragadtság miatt bárhol bemutathatták, és gyakorlatilag mindenhol sikert is aratott. De úgy gondolom, hogy minden más nagy tévés sikerhez hasonlóan el lehet töprengeni, mi volt még a népszerűség hátterében. Az addig rendben, hogy van egy komoly nyomozó, egy bűntény, és az órás epizód végére megvan a gyilkos is, eddig tartott az átlagos néző érdeklődése, aki megkapta amit várt. De ezt éppenséggel sok más sorozat is kínálhatta, kínálja is, a Cobra 11-től a Kojakon át a CSI-ig.

Valamit mégis tudott az összes részt (281 epizód, negyed századon át!) forgatókönyvíróként jegyző Herbert Reinecker, ami kiemelte a Derricket a krimik közül. Talán pont az, hogy nem is emeli el a hétköznapoktól a sztorit, hanem saját kétes élethelyzeteink, belső konfliktusaink köszönnek vissza, eszünkbe juthatnak "mi lett volna, ha?" kérdések, emlékek családból, ismerősi körből? Persze az is lehet, felesleges a filozófia boncolgatása, és egyszerűen csak egy "tiszta" krimi ez, ahol az epizód előtt még mit sem lehet tudni arról, milyen körben játszódik majd a sztori és mi fog történni a filmben, ellentétben a nagyon sémákra épülő amerikai krimik (pl. Columbo) némelyikével. Mindenesetre nálunk még mindig kultusza van a Derricknek, csak hát új szinkronhangokkal kellett megbarátkoznunk Szabó Ottó halála óta. Nem mondhatni, hogy Újlaky Dénesnek (és Besenczi Árpádnak) rajongótábora alakult volna ki, de a siker azért így is töretlen- még mindig vetítetnek újabb és régebbi epizódokat. Persze könnyű a tévék dolga: akadnak nálunk soha nem játszott régebbi részek.

Mindegy, nem akarom tovább boncolgatni a témát, mert tele van a Wiki meg a rajongói oldalak tömege a többletinformációkkal. Ami a lényeg, az csak annyi, hogy nálam krimiben a Derrick a csúcs, és attól tartok, jó darabig az is marad, pedig az évek alatt én is sokat változtam, meg a világ is körülöttem.

Hol (volt) látható nálunk: MTV, Duna TV, Sorozat+

Értékelés:

Műsor minősége
Fejberúgás faktor
Szigorúan szubjektív

Van egy ócska verdád, panaszkodsz miatta egy keveset, erre pár nap múlva jön egy fazon, elviszi, majd átadja totálisan felújítva, olyan értelmetlen, de vagány extrákkal, amiről még csak nem is álmodtál- tetszik a sztori?

Hát ez a műsor összesen ennyi. Az MTV kamerája előtt siránkozó emberekhez egy szép napon bekopogtat Xzibit, a rapper, kigúnyolja a kocsi ócskaságát, majd elgurul vele a tuningműhelyig. Ott aztán a srácok elemeire kapnak mindent, majd egyedi autót készítenek a roncsból. Jópofa fickók vannak a csapatban, jól el is mókáznak, de közben azért nagyon jól értenek is ahhoz, amit csinálnak. (Hogy miből mi lehet, abból van ízelítő a sorozat honlapján is.)

Oké, ez egy teljesen agyament műsor, de miért venne az ember komolyan egy olyan szórakoztató reality-t, ami magát sem veszi túl komolyan? Egyszerűen csak nézed és vihogsz azon, hogy az őrültek mondjuk 6 kis képernyőt szerelnek be a csomagtartófedélbe, magába a csomagtartóba meg neonfénnyel megvilágított ruhatárolót, miközben a műszerfalba popcorngép-kerül, és így tovább. Egyébként ez egy roppant PC sorozatnak számíthatna, mert az MTV sok más műsorához hasonlóan mind a megsegítettek, mind a tuningcsapat tagjai között is felülreprezentáltak az afro-amerikaiak és a latinok, de ez az egész pont jó így. Tök mindegy, honnan jöttek, hova mennek, egy pár napra összetalálkozik az életük, amiből kisül egy jó kis műsor meg egy felextrázott verda. A lényeg ennyi, más nem számít.

Hol (volt) látható nálunk: MTV

Értékelés:

Műsor minősége
Fejberúgás faktor
Szigorúan szubjektív